Talán semmiség, de az imént beszéltem az öt és féléves Gergő fiammal telefonon. Annyit akart nekem mondani, azon túl, hogy már le tud csúszni egy olyan csúszdán, amiről nekem természetesen fogalmam sincs, milyen, valami tűzoltós, szóval csak annyit akart, hogy:
"Anya, apa! Olyan jó, és köszönöm, hogy a Gergő nevet adtátok nekem."
Íme a harmónia és az elégedettség élő szobra.
Gergőkém, nincs mit.
