Az angyalarcú ördög, amint büszke a gipszre. A gonosz zseni.

Reggelente néha minden átmenet nélkül artikulálatlan üvöltésbe kezd. Valami nem úgy történt, ahogy azt ő elképzelte. Hogy mi, azt mi sem tudjuk.

Ráadjuk a mellényt, aztán elmegyünk a kabátért. Mire visszatérünk, már levette a mellényt. Visszaadjuk. Letépi. Ordít, csapkod, dühöng. Kiderül, hogy már nincs a lábán a cipő. Hol a kesztyű, ami már rajta volt? Este letépi magáról a ruhát, veszi fel a pizsamát, majd leönti. De nem jó, amit én adok. Nem elég szép.. majd ő választ. És kipakol mindent a szekrényből. Aztán...

.. az ölembe ül és mesét nézünk, olvasunk. És mosolyog. Kedves és udvarias. Megsimogat. Szeretlek, apa. Csókot ad. Feküdj ide mellém, apa. Légy szíves.

A puzzlékat fejből kirakja. Bármelyiket. Fejből mondja a mesék szövegét. De szégyellős, ezért csak halkan, és ha észreveszi, hogy figyeljük, elhallgat.

Gyakran: Utálom... eztmegazt. Akár apát is. Vagy mondjuk az ebédet. Fúj, büdös ebéd. Utálom az ebédet. Mindezt kicsit hidrogénes, rajzfilmfigura hangon. Megmutatom neki, valami spagetti. Imádja amúgy.

Marci riválisa ő, ez egyértelmű. Olyan önálló, hogy észre se vesszük, mikor megterít, berak egy filmet, tölt magának szörpöt, vacsorázik, közben mesét néz. Persze összefogdossa a DVD-ket, melléönti a szörpöt. Előre megmondja, mit fog csinálni. Berakok egy mesét. Ki fogom kapcsolni a zenét, fúj, büdös zene. Rakétával rálövök a lábadra, hogy forró lesz. Aztán majd eloltom.

Felmegy az emeletes ágyra, és fentről fejest ugrik. Átmegy a falon is.

A keze foci közben tört el. Felhívtam, nem voltam éppen otthon, és szépen elmondta a telefonba, hogy mi történt. Fociztam a Danival, apa, és ráestem, és eltört. De meg fogják gyógyítani. Igen.

Aztán Dani is hívta, a kórházban, rendben van-e. Roli akart vele beszélni. Te voltál, Dani -sivította, amint a kezébe vette a telefont.