Apa három fiúgyermeke

Életünk során gyakran kerülünk nehéz választási helyzetbe.

Jobbra menjünk vagy balra? Előre vagy hátra? Fel vagy le?

Mindennapos kérdések ezek.

Aztán: Megvegyük? Ne vegyük? Megegyük? Ne együk? Megnézzük? Ne nézzük? Egyáltalán: mit nézzünk? Számtalan ilyen, és ehhez hasonló kérdés foglyai vagyunk, döntési kényszerek sodornak  minket ide-oda.

Nos ezekre a kérdésekre valóban nehéz a válasz, ami viszont egyáltalában nem mindegy, hogy ezeket a döntéseket magunknak kell meghoznunk, vagyis ahogy Roli mondja nap mint nap: Én választok!

Általában ezután a mondat után nézzük meg a Toy Story 2-t, immár századszorra.

Van olyan, amikor szükség van egy kis verbális hadviselésre. A Nagy Vadász természetesen ennek is nagy mestere.

A csípős mondások művésze ő. Bizton állíthatjuk, vészehelyzetben  legalább olyan jól forgatja a nyelvét, mint halálos fegyver kisujját.

Ha sarokba szorítják, előfordul ilyen, még ha nem is túl gyakran, megfordul, majd ellentámadását egy bátor, csípőből eleresztett, jól irányzott, ellenfelet legyengítő mondattal kezdi, úgy, mint nem is olyan rég, mikor a Bölcsőde nevű dzsungelben Edina, az óvónő megpróbálta elkapni.

Megfordult, majd így szólt: Na gyere, te béna kukac!

Karácsony másnapján, kora reggel, amikor félálomban a kávémat keresem:

- Apa, apa! Ma lesz egy kis munka!

- Tessék???

- Tudod ... a ház!

Íme a szörny. Igen, létezik.

Üldözi a többieket, akik menekülnek előle.

A szörny inkább sisak mögé rejti félelmetes arcát.

A szörny képénél csak a neve borzongatóbb - az előle menekülők minduntalan rémülten kiabálják.

A szörny neve, ahogy Marci hívja: Mézes zsemle!

Kocsiban, az ovi és bölcsi felé haladva.

Roli felrikkant.

- Marci, odanézz!

- Hova nézzek? Roli, mit nézzek?

- Mittomén.

Mindannyiunknál eljön egyszer az a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy ez így nem mehet tovább.

Szeretnénk valami mást csinálni, valaki mássá válni, mondjuk olyasvalakivé, aki erős, szorult belé kurázsi, bátor, nem riad meg, ha akadályokkal találja magát szembe.

Roli már két és fél évesen rájött erre, és az ő megoldása így hangzik: Én vagyok Bazz Láj'jír!

Ennek fényében különös, hogy ma, amikor Roli és Geri is megkapta a védőoltást, miért Roli próbált meg szökni, majd ordítva bömbölt, és Geri, aki legtöbbször Pinokkió, de emellett rengetegszer más is, miért tűrte összeszorított szájjal, iszonyú bátran a szurit.

Fából lenne talán? Na, majd ha füllent, kiderül.

Az alább olvasható mondatot gyakorlatilag bármilyen szituációban alkalmazhatjuk.

A lényeg, hogy kellően duzzogva ejtsük ki a szavakat, és nem árt, ha néminemű indulatot is csempészünk hangszínünkbe.

Persze legjobb lépcsőn használni, de megfelelő még sorban, utcán, zebrán, pénztárnál, medencénél, csúszdánál, autóba szállásnál, bejárat előtt, kijárat után, szakadék előtt, után és közben is. A lényeg, hogy haladjunk.

Alkalmazása balul sülhet el, ha közben földre vetjük magunkat, és toporzékolunk... ekkor a kifejezés erőtlenné válik, és könnyen visszájára fordul (értsd: utolsók leszünk.)

Tehát, eheti idézetünk: Én me'ek előre!

A mozdonyevő virág egy nemrégiben felfedezett óriásnövény, rokona a buszmajszoló pitypangnak.

A mozdonyvezetők régóta jól ismerték, többen - a szerencsések, akik megmenekültek - leírták már külsejét, viselkedését, de egészen mostanáig nem adtak hitelt a szavuknak.

A mozdonyevő virág általában csapatosan, csoportokba verődve garázdálkodik a sínek mellett, és előszeretettel csap le magányos mozdonyokra.

Itt éppen egy piros MÁV tulajdonú villanymozdonyt vettek üldözőbe. Szegény mozdony a megszokott, egyébként a hatalmas virágok által előidézett, felsővezetékszakadás miatt alig tud menekülni.

Az is jól látszik a képen, hogy a mozdonyevő virág gyakran kéz a kézben támad. Ezt sokan félreértik, meghatónak tartják, és szirupos gyerekdalocskákat írnak róluk.

A csapatban amúgy szigorú hierarchia van, főleg ebben különböznek a dömperemésztő vadrebarbarától; mindig a második, sárga virág a vezér, ő mutatja, merre menekül az áldozat.

A mozdonyevő virág szigorúan fémevő, csak nagyon ritkán, tényleg csak véletlenül fordul elő az, hogy a mozdonnyal együtt a masinisztát is elfogyasztják. Ilyenkor mindig sajnálják, és megpróbálnak bocsánatot kérni.

Külön érdekesség a képen, ahogy a bal felső sarokban egy szivárványcsiga figyeli rémülten az eseményeket.

Nyilvánvaló (hiszen mindenki tudja) hogy a Nagy Vadász bármivel és bárhogyan képes elejteni áldozatát.

Ezen a képen például látszólag egy törött gallyat tart a kezében, ám szilaj nézésével egyértelműsíti: NE AKARD, HOGY HASZNÁLJAM A FEGYVERT!

Amennyiben ezt a képet egy hatalmas állat, pl. egy három méter magasra is megnövő masztodongőte készítette volna, úgy kétségünk se lehet arról, hogy a fényképezőgép vakujának villanása után öt perccel a masztodongőte selymes bundája ágyelőként heverne a Nagy Vadász sátrának padlóján.

Én szerencsére megúsztam ezt a találkozást a sötét erdei sikátorban.

 - Aaaarrrrggghhh!

- Úristen, mi volt ez? Marci, mit csinálsz? Mi vagy?

- Vadmacska! Aaaarrrggggghhhh - és vonaglik a földön tovább.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁRRRRRGGGGG! - ha lehet, még hangosabban.

- És te Roli?

- Oroszlán. ÁÁÁÁÁÁRRRRRRGGGGGHHHH. - még és még hangosabban, kezében pisztolyt lóbálva.

Oroszlán pisztollyal. Még sose láttam ilyen félelmeteset.

- Félek, félek - szalad Geri hozzám. Az oroszlán és a vadmacska szorosan a nyomában.

- És te Geri, te Nagy Vadász, mi vagy?

- Bebe.

- Medve?

- Nem. Bebe.

- ÁÁÁÁÁÁRRRRRGGGGGHHHH - ordít az oroszlán és a vadmacska, és megpróbálják kitépni Gerit a kezemből.

- Juj, félek, félek - sikítja a Nagy Vadász, közben kacag. Aztán rájuk ugrik.

A vadmacska fetreng (és ordít), az oroszlán pisztolyt lóbál (és ordít), a Nagy Vadász-Bebe sikít.

Amúgy normálisak vagyunk, próbálom mondani, de úgysem hallják. Kristóf, a Marcival egykorú kisfiú félve öltözik, bocsánatkérően néz körbe, miközben veszi a kabátját-sapkáját, és óvatosan kioson az ajtón.

- ÁÁÁÁÁÁRRRRRGGGGGGHHHHH! - kezdődik elölről, amíg haza nem indulunk.

Nem sokon múlt, hogy az angyalarcból sebhelyesarcú legyen.

Era elbeszéléséből tudom, mi történt, mivel nem voltam jelen, mikor Marci bemutatta kerékpáros-artista képességeit.

Tehát: Fiam biciklin ülve/állva lekerekezett 12 meredek lépcsőfokon, anélkül, hogy elesett volna, majd a pihenőhelyen szerencsésen letette a lábát és megállt. 

Anyja persze szívinfarktusközeli állapotba került. Összeszídta, de, valljuk meg, büszkék vagyunk lélekjelenlétére és ügyességére.

Hogy mi lesz a jövőben? Geri és Roli most tanulnak biciklizni.

- Marci! Tudsz fütyülni?

- Nem! - mondja dühösen. - Pedig már régóta eszem a sárgarépát!